Nyitogató Gyermekház Kft. - Megnyílt a Nyitogató Gyermekház! Egy foglalkoztató játszóház, ahol szakemberek (fejlesztő- és gyógypedagógus, logopédus, gyógytornász, konduktor, pszichológus, óvoda-pedagógus) foglalkoznak gyerekekkel. Itt fejlesztőcsoportokban, illetve egyénileg is lehet játszva, szórakozva fejlődni, ügyesedni, okosodni, vagy csak jól elfáradni!
Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány - A csoportba szeretettel várjuk 7-8 hónapos kortól két-két és fél éves korig a guruló, kúszó, mászó, tipegő gyerekeket és szüleiket. Szívesen fogadunk eltérő fejlődésű gyerekeket is. - a Pikler Intézet szervezésében működő szülő-gyerek csoport - Pikler Emmi gyermekorvosnak kisgyermek nevelési szemléletén, az önálló mozgás és játék jelentőségéről vallott nézetein alapul. Ennek lényege, hogy a gyerekek az adottságaikna
Szamóca Gyermekcentrum Közhasznú Alapítvány - játszóház, fejlesztő foglalkozások --- Bp. III. ker., Pécel
Szebben Szeretnék Járni Egyesület - Bújócska, fogócska, népi játékok, szerepjátékok, felelgetős játékok, mondókák, dalok tanulása. Ritmusérzék fejlesztése hangszerekkel, mozgással összekötve. Fejlesztő gyakorlatok, az összes érzékszerv megmozgatásával, bevonásával.
Örömtánc Alapítvány és izgő-mozgó játszóház - Magyarország területén élő sérült vagy ép, de mozgásfejlődésükben lemaradt gyermekek speciális vízi és szárazföldi gimnasztika segítségével történő fejlesztése. A fejlesztés speciális módszere a Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika (HRG) és a Tervezett Szenzomotoros Tréning (TSMT). ; A HRG és TSMT módszer felhasználásával a központi idegrendszeri sérült, mozgássérült, értelmi fogyatékos, érzékszervi sérült (látás, hallás) és a halmozottan sérült fiatalok vízi és szárazföldi fejlesztése, állapotuk fenntartása illetve javítása ; A HRG és a TSMT módszer alkalmazásával a tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek (ép gyermekek) fejlesztése ; Születésnapok szervezése ; Ép óvodás és kisiskolás korú gyermekek sokoldalú mozgásfejlesztése ; Ovis és kisiskolás torna (egyéni és csoportos foglalkozás is) ; Kézműves foglalkozások ; Sportversenyek, sporttalálkozók, családi napok, táborok szervezése ; Autista gyermekek komplex mozgásfejlesztése ; Koraszülött csecsemők fejlesztése ; Korai fejlesztés ; Sérült gyermekek családi és társadalmi integrációjának segítése, erősítése a fejlesztés által ; Napközbeni gyermekfelügyelet ; Korrepetálás és házi feladat készítés
ZUGLÓI KEREKERDŐ KFT - Zuglói Kerekerdő Fejlesztő Játszókuckó és Gyerekmegörző * Magunkról * Órarend * Árak és akciók * Fajátékbolt * Házirend * Galéria * Kapcsolat Főmenü * Főoldal * Babáknak, tipegőknek, totyogóknak * Ovisoknak * Iskolásoknak * Kismamáknak, szülőknek * Zsúrok * Fajátékbolt * Gyermekmegőrzés
Lurkóvár Gyermekfejlesztő Kft. - A Lurkóvár Gyermekfejlesztő Központ a XVI. kerület és a környező települések legszínvonalasabb, legsikeresebb fejlesztő centruma.
Bagolylak Játszóház és Fejlesztőközpont Kft. - Játszóházunk a 16. kerületben, Rákosszentmihályon található. Szeretettel várjuk a gyerekeket szüleikkel együtt, hogy felfedezhessék a megszokott környezettől eltérő játékokat, kipróbálhassák akadályokkal teli labirintusunkat és különböző szerepekbe bújva vidáman töltsék szabadidejüket. Különböző vegyes játékainkkal fejleszthetik memóriájukat, kézügyességüket.
Lila Fecske Alapítvány - Alapítványunk kisgyermekes családok számára kínál megoldást. Gyermekeiket biztonságos, fejlesztő környezetben tudhatják, szakértő felügyelet mellett. Játékos mentális- és mozgásfejlesztést, nyelvi képzést, tanfolyamokat, családi programokat kínálunk. Hitvallásunk, hogy a kiegyensúlyozott gyermekkor megfelelő alapot biztosít az életkezdéshez, a felelősségteljes, egészséges felnőttkor megalapozásához.
Aprónép Egyesület A családi napközi mellett a gyermekek napközbeni ellátása keretében Játszócsoportot kívánunk szervezni és működtetni, melyben egészséges és részképesség zavaros gyermekek számára készség- és kompetenciafejlesztő foglalkozásokat tartunk.
Digimédia Bt. - Dunaújváros és környékbeli gyereket várunk játékos foglalkozásainkra , hogy élményekkel ajándékozhassuk meg őket és hozzásegítsük egy teljes élet megéléséhez. A játék minden gyerek legfontosabb megismerő tevékenysége. A játék kaland, tanulás, szórakozás, fejlesztés, társas kapcsolat építés. A Nati játszóházban segítünk a gyerekeknek felfedezni és túlszárnyalni lehetőségeiket, megismerni a csodát!
Aranyhegy-MM Bt. - 6 hónapos kortól 14 éves korig biztosítunk gyermekek részére olyan játszóházi foglalkozásokat, kurzusokat, amelyek sokoldalúan segítik elő fejlődésüket. Igyekeztünk összegyűjteni azokat a fejlesztési formákat, játszóház keretében folyó foglalkozási lehetőségeket, amik már bizonyítottak, amelyekről sok szülő hallott már, esetleg ismernek is, de Pécsett eddig még sokak számára nem voltak elérhetőek. Örömmel értesítjük a szülőket, hogy képességfejlesztő játékok széles választékával, klasszikus gyermekjátékok, szerepjátékok kellékeinek vásárlási lehetőségével is a szülők rendelkezésére állunk, amihez szakembereink segítséget, játékválasztási tanácsadást is nyújtanak!
Bendegúz-Gyermekzug Kft - Gyermekfelügyeletünk abban különbözik a játszóházakban működő felügyelettől, hogy foglalkoztató helységünkben, családias hangulatban, olyan fejlesztő eszközöket használva játszunk együtt az adott gyermekkel, amelyeket kora illetve képességei megkívánnak. Bejelentkezés alapján, a kornak megfelelő berendezést alakítjuk ki és eszközparkunk megfelelő elemeit készítjük elő. A szülő nélküli gyermekfelügyelet beszoktatást követően maximum napi 4 órában vehető igénybe.
Angol játékos nyelvelsajátítás - Alkalmi látogatás: 800 Ft/óra Szeretetteljes személyes bánásmód 1-3 éves gyerekek részére 6-10 éves kisiskolások részére Gyermek klubbok Családias környezet Kis létszámú csoport - maximum 7 fő Angol játékos nyelvelsajátítás Készség- és képességfejlesztés Tehetséggondozás – IQ club A gyermekek a hét minden napján részt vesznek angol nyelvű közös játékos tevékenységekben, melyek új ismeretekkel és élményekkel segítik őket a fejl
ESSERE2 Közhasznú Nonprofit Kft - Baba-Mama klub - Képességfejlesztő foglalkozások mellett délután játszóházat üzemeltetünk, ahol a kötetlen játszás mellett bábozás, diavetítés, meseolvasás és az évszaknak, ünnepeknek megfelelő különböző kreatív foglalkozások vannak. Gyerekek megismerkednek a különböző anyagokkal illetve a különböző technikákkal.
Aktív Kids Kft - Az Aktív Kids Gyermekcentrum egy olyan gyermekeknek létrehozott komplexum ahol a gyermekek számára hasznos és örömteli programok széles skáláját állítottuk össze. Legyen az mozgás vagy játék, tanulás vagy képességfejlesztés, gyermekfelügyelet vagy nyelvta
Adatbázis Általános iskolákban Csillagász Egyéb Iskolaelőkészítő Kapcsolódó lapok Képzőművészet Középiskolákban Modellező Művházak szakkörei Nyelvtanulás Sakk Színjátszás Tematika Természetvédő Webes Zene kicsiknek
Az oldal gyermekfejlesztéssel kapcsolatos linkeket tartalmaz. Gyermekfejlesztő tréningek, tanfolyamok és sok érdekesség egyhelyen.
Olyan helyszín, ahova a szülő alkalomszerűen beadhatja a gyereket, akit ott játékok várnak . A játszóházak egyben helyszínei rendezvényeknek, zsúroknak, és sokszor nyelvi, zenés vagy mozgásos foglalkozásknak is.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Képességfejlesztő játszóházak |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |